A magyar cégek spóroltak a dolgozók egészségén

A közép-kelet-európai vállalatok nem csökkentették számottevő mértékben a munkavédelmet érintő kiadásaikat a válság következtében – derült ki az IOSHA – program kapcsán készült nemzetközi felmérésből, amelynek keretében Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Szlovákia, Románia és Magyarország hozzáállását mérték. Az apadó bevételeik ellenére ugyanis a vállalkozásoknak ugyanis mindössze 19 százalékánál jutott kevesebb pénz a munkabiztonsági és munkaegészségügyi tevékenységek finanszírozására. Igaz, legnagyobb mértékben Magyarországon és Romániában csökkentették a cégek a munkavédelemre szánt pénzügyi keretüket.

Hazánkban a vállalatok 29,7 százaléka csökkentette a munkavédelemre költhető büdzséjét a válság miatti apadó bevételeikre hivatkozva. Jó hír azonban, hogy a felmérés szerint a megkérdezett vállalkozások csaknem háromnegyedénél van munkahelyi biztonság- és egészségvédelmi szabályzata. Sőt, a vállalatok több mint fele nyilatkozta azt, hogy a kötelező foglalkozás-egészségügyi vizsgálatokon túl egyéb szűrésekre is elküldte munkavállalóit.

A megkérdezett munkaadók szerint a fokozott stressz jelenti a legnagyobb gondot a munkavállalóknál. Ezt követi a dohányzás, a váz- és izomrendszeri megterhelés, valamint a szociális problémákból eredő megbetegedések.

Tim Treganza, a tanulmányt bemutató pénteki konferencián hangsúlyozta, hogy az elmúlt évben 167 ezer halálos, és csaknem 7 millió nem halálos kimenetelű munkabaleset történt Európa-szerte. Meglátása szerint a munkahelyi egészség-fejlesztés nemcsak társadalmi, hanem gazdasági érdek is, mivel egyes országokban a munkahelyi balesetekből származó költségek az ország GDP-jének jelentős hányadát teszik ki.

Hazánkban a munkabiztonság, -és egészségügy fontosságára a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, valamint a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége közös akció programmal próbálja meg felhívni a figyelmet.

2010. 5. 14. 

Szerző: Világgazdaság Online

 

Ön szerint megéri?

Bizonyára Önre is róttak már ki bírságot. Milyen érzés volt, ugye nem kellemes? Mit gondol, megelőzhette volna? 

Mit szólna, ha megosztanánk Önnel a leggyakrabban kiszabott munkavédelmi bírságok okait?

5 végzetes hiba, ami bírságot von maga után!!! 


 

Hírlevelünkből...

  • Milyen változások várhatók idén a munkavédelmi törvényben? 
  • Mit és hogyan kell dokunentálni a kockázatértékelésnél? 
  • Miként lehet meggyorsítani a szakhatósági engedélyeztetéseket?

Ha kíváncsi a válaszokra, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre!

Feliratkozom


 

Tűzvédelem
Munkavédelem
Környezetvédelem

 

Firebox Kft. 2009.
2600 Vác, Avar u.5. (Toperini Ipari Park)
E-mail: firebox@firebox.hu Telefon: +36 27 501 175 Fax: +36 27 501 186

Felhasználói Feltételek    Adatvédelmi Irányelvek