Fire Box Kft.

Munkavédelem, Tűzvédelem és Környezetvédelem

Firebox / Hírek / Ezek a legveszélyesebb munkakörök Magyarországon
Ezek a legveszélyesebb munkakörök Magyarországon

 

A legtöbb baleset Budapesten és Pest megyében történik, főleg férfiakkal és zömmel a gépiparban, feldolgozóiparban.

Sajnos a halálos balesetek száma sem csökkent az elmúlt időszakban.

 

A munkabalesetek áttekintése alapján azt láthatjuk, hogy az összes munkabaleset 1,5 százalékkal nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest, és kimagaslóan nőtt a súlyos csonkolásos munkabalesetek száma, 82,6 százalékkal.

Az összes munkabaleset legtöbbje Budapesten történt (23 738-ból 4 212 esetben), de Pest megyében Budapest nélkül is magas ez a szám, 2 570 balesettel.Ez nyilván a fővárosi, illetve Pest megyei gazdasági koncentrációval áll összefüggésben.

Sok baleset történt még Borsodban, Győr környékén és Fejér megyében, a legkevesebb pedig Nógrádban (458 eset), továbbá külföldön (380). Életkor szerinti bontásban a 35 és 54 éves kor között történt a legtöbb baleset, itt volt arányában a legnagyobb a halálozás is.

 

A 23.738 esetből a gépipar vitte a legnagyobb részt (4 948 eset), szorosan mögötte a feldolgozóipar következik (4 313),majd a szállítás, raktározás, posta, távközlés (3 186). 

A nőket általában kevesebb számban éri munkabaleset, de vannak „női” ágazatok, ahol több nő dolgozik, itt értelemszerűen a nők szenvedtek nagyobb arányban munkahelyi balesetet. Ilyen az igazgatás, az egészségügyi és a szociális ellátás, oktatás, továbbá némileg meglepő módon a pénzügyi tevékenység és a vendéglátás is.

 

Ne felejtsük, nem minden munkabaleset üzemi baleset, és nem minden üzemi baleset munkabaleset, de az esetek többségében a munkabaleset üzemi baleset is!

A munkahelyi balesetek elkerülésében legalább olyan fontos szerep jut a pihenőidőnek, mint a megfelelő körülmények megteremtésének. Nem véletlen, hogy egyre több munkaadó látja be a rekreáció fontosságát a munkavégző képesség megőrzése és a hatékonyság biztosítása érdekében. 

Esetleges munkabaleset kivizsgálására vonatkozóra kérje egyedi árajánlatunkat!

Ajánlatkérés

 

Országos lefedettség


Fire Box Kft.
2600 Vác, Avar utca 5.
+36 27/501-175
firebox@firebox.hu
©2016

Bisnode tanusitvany