Parkolóhely kereséskor sokszor örülünk már annak is, ha van egy annak tűnő hely, ám nem árt vigyázni, bírságoláskor ugyanis a szabályok számítanak.
A legtöbb országban tilos a tűzcsap meghatározott körzetében parkolni (ez legalább 3-5 méter, de a tilos területet a kultúrállamokban felfestéssel megjelölik, mivel egyes tűzcsapok a fagyveszély miatt a föld alatt, rejtve helyezkednek el), mivel az akadályozná a tűzoltók munkáját. A tűzoltóknak jogukban áll az akadályt képező tárgyat elmozdítani még annak sérülése árán is. Ilyenkor számítani kell tűzvédelmi bírság kiszabására is.
Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet (OTSZ) használati szabályai szerint a tűzoltó vízforrások akadálytalan megközelíthetőségét biztosítani kell. Ha a tűzcsap nem tűzoltási felvonulási területen van, akkor gépjárműparkoló kialakítására vonatkozó tiltás még a tűzoltó egységek beavatkozását biztosító követelmények között sem szerepel az OTSZ-ben.
A KRESZ (1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet) is csupán azt tartalmazza, hogy az egymást keresztező vonalak a várakozás tilalmát jelzik, ahol a jelzett területet valamely okból (pl. kapubejárat, tűzcsap stb.) szabadon kell hagyni.
Kerüljük el a bírságokat és segítsük a tűzoltók munkáját, hagyjuk szabadon az adott területet!
A Fire Box Kft. főbb szolgáltatásai közé tartozik a tűzcsapok időszakos ellenőrzése, karbantartása is.
Amennyiben szolgáltatásunk felkeltette érdeklődését, keressen fel minket weboldalunkon és kérjen tőlünk személyre szóló ajánlatot: http://www.firebox.hu/ajanlatkeres