41/2004. (IV. 7.) GKM RENDELET
A KÖZÚTI JÁRMŰVEZETŐK PÁLYAALKALMASSÁGI VIZSGÁLATÁRÓL
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (3) bekezdése b) pontjának 13. alpontjában, valamint az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 67. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – a belügyminiszterrel, az egészségügyi, szociális és családügyi miniszterrel és a pénzügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:
1. § (1) A rendelet hatálya – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – azokra a gépjárművezetőkre, illetőleg vezetési jogosultságot megszerezni szándékozókra terjed ki, akik gépjárművezetői tevékenység végzéséhez pályaalkalmassági minősítést kívánnak szerezni, továbbá azokra, akiket pályaalkalmassági minősítés megszerzésére köteleztek (a továbbiakban együtt: gépjárművezető).
(2) A rendelet hatálya nem terjed ki:
a) ((Módosította: 118/2007. (XII. 29.) GKM r. 3. § (2) d), 76/2012. (XII. 22.) NFM r. 12. § a).)) a rendőrség, az Országgyűlési Őrség, a hívatásos katasztrófavédelmi szervek, az önkormányzati tűzoltóság és a büntetés-végrehajtási szervezet állományába tartozó hivatásos szolgálati jogviszonyban álló azon személyekre ((Lásd: 21/2000. (VIII. 23.) BM-IM-TNM egy. r. 5. §. (6), 7. § (4).)), akik e szervek megkülönböztető jelzést használó gépjárműveinek vezetésére jogosultak és ilyen gépjárművet vezetnek,
b) azokra a hadkötelezettség alapján katonai szolgálatot teljesítő gépjárművezetőkre, akik megkülönböztető jelzést használó honvédségi tűzoltó és sebesültszállító gépjárművet vezetnek.
2. § (1) A pályaalkalmassági vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a gépjárművezető
a) rendelkezik-e azokkal az egyéni pszichológiai jellemzőkkel, amelyek szükségesek a biztonságos járművezetési tevékenységhez, a közlekedési helyzetekhez való alkalmazkodáshoz, a járművezetés közben jelentkező terhelés elviseléséhez,
b) rendelkezik-e a jármű biztonságos vezetéséhez szükséges észlelési, döntési és cselekvési képességgel,
c) képes-e elsajátítani a járművezetéshez szükséges ismereteket és készségeket.
(2) A pályaalkalmassági minősítés szakmai szempontjait, eljárásait és az alkalmasságot korlátozó vagy kizáró okokat az 1. számú melléklet tartalmazza.
(3) ((Módosította: 97/2006. (XII. 28.) GKM r. 11. § (1) a), 48/2009. (IX. 30.) KHEM r. 33. § (2).)) A pályaalkalmassági vizsgálatot a Nemzeti Közlekedési Hatóság (a továbbiakban: NKH) Pályaalkalmasság Vizsgálati Igazgatósága (a továbbiakban: PÁV) a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény szerint folytatja le.
(4) A trolibuszvezetők pályaalkalmassági vizsgálata a Budapesti Közlekedési Rt. által megbízott pszichológiai laboratórium igénybevételével történik.
(5) ((Hat. kiv. h.: ugyene r. 11. § (8).))
(6) ((Módosította: 97/2006. (XII. 28.) GKM r. 11. § (1) b), 48/2009. (IX. 30.) KHEM r. 33. § (2).)) A PÁV a pályaalkalmassági vizsgálatba belföldi jogsegély keretében bevonhatja az NKH külön jogszabály szerint területileg illetékes regionális igazgatóságát.
(7) A (4)-(6) bekezdés szerinti vizsgálati tevékenységet – a PÁV irányítása és ellenőrzése mellett – a PÁV által végzett pályaalkalmassági vizsgálatokkal megegyező személyi és tárgyi feltételekkel, valamint módszerekkel kell végezni.
3. § (1) Előzetes pályaalkalmassági vizsgálaton szerzett alkalmas minősítés szükséges
a) a megkülönböztető jelzést használó gépjármű vezetéséhez,
b) a külön jogszabályban ((Lásd: 89/1988. (XII. 20.) MT r.)) meghatározott közúti közlekedési szolgáltatást végző gépjármű vezetéséhez,
c) a (4) bekezdés b) pontjának ba) és bb) alpontjában meghatározott nemzetközi közúti személyszállítást végző autóbusz vezetéséhez,
d) a (4) bekezdés c) pontjában meghatározott nemzetközi közúti áruszállítást végző tehergépkocsi, vontató, nyerges vontató és járműszerelvény vezetéséhez,
e) a külön jogszabályban ((Lásd: 1979. évi 19. tvr.)) meghatározott veszélyes áru szállítását végző gépjármű vezetéséhez,
f) ha azt a gépjárművezető előzetes orvosi vizsgálata során – a külön jogszabályban ((Lásd: 13/1992. (VI. 26.) NM r. 8. §.)) foglaltak szerint – elrendelték.
(2) Rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálat szükséges:
a) a gépjármű-vezetési gyakorlatból ötödik sikertelen vizsgát követő vizsga letételéhez,
b) a rendőrhatóság, az ügyészség és a bíróság kezdeményezésére,
c) a gépjárművezető előzetes, időszakos vagy soron kívüli vizsgálatát végző orvos, illetőleg orvosi bizottság megkeresésére,
d) a gépjárművezető munkáltatójának kezdeményezésére,
e) a gépjárművezető kezdeményezésére.
(3) A munkáltató rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálatot abban az esetben kezdeményezhet, ha a gépjárművezető tevékenysége közúti közlekedésbiztonsági szempontból arra alapos indokot szolgáltat.
(4) A pályaalkalmassági vizsgálaton megállapított minősítés a következő alkalmassági kategóriákra vonatkozhat:
a) I. alkalmassági kategória: a megkülönböztető jelzést használó gépjármű vezetése,
b) II. alkalmassági kategória:
ba) a közúti közlekedési szolgáltatás keretében személyszállítást végző autóbusz (trolibusz), személygépkocsi,
bb) a nemzetközi közúti személyszállítást végző autóbusz, amelyben a vezetőülésen kívül legalább 17 állandó ülőhely van,
bc) a veszélyes áru szállítását végző gépjármű
vezetése,
c) III. alkalmassági kategória:
ca) a 7500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó, közúti közlekedési szolgáltatást végző tehergépkocsi, vontató, nyerges vontató és járműszerelvény,
cb) a 7500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó, nemzetközi közúti áruszállítást végző tehergépkocsi, vontató, nyerges vontató és járműszerelvény
vezetése,
d) IV. alkalmassági kategória: az a)-c) pontban nem említett gépjármű vezetése.
(5) Az I. pályaalkalmassági minősítés – az időszakos minősítés határidejének lejártát követően is – érvényes a II-IV. pályaalkalmassági kategóriára, a II. pályaalkalmassági minősítés a III-IV. pályaalkalmassági kategóriára, a III. pályaalkalmassági minősítés a IV. pályaalkalmassági kategóriára.
(6) A pályaalkalmassági minősítés – az 1. számú melléklet III. fejezetében foglalt pályaalkalmasságot korlátozó vagy kizáró okok alapján – 1-5 évig terjedő időtartamra korlátozható, a korlátozás hiányában az érvényesség – a (7) bekezdésben foglalt kivétellel – az alkalmatlanság jogerős megállapításáig áll fenn.
(7) A megkülönböztető jelzést használó gépjármű vezetésére az I. alkalmassági kategóriában megállapított pályaalkalmassági minősítés (időszakos minősítés) legfeljebb öt évig érvényes.
4. § (1) A pályaalkalmassági vizsgálat elvégzésére vonatkozó kérelmet a PÁV-hoz kell benyújtani.
(2) A PÁV a 3. § (1) bekezdésének a)-e) pontja, valamint (2) bekezdésének a) és e) pontja alapján a pályaalkalmassági vizsgálatot a gépjárművezető kérelmére végzi el.
(3) ((Módosította: 48/2009. (IX. 30.) KHEM r. 33. § (2).)) Az I. és II. pályaalkalmassági minősítés megszerzése céljából pályaalkalmassági vizsgálatra az jelentkezhet, aki legalább két éve rendelkezik a külön jogszabályban ((Lásd: 35/2000. (XI. 30.) BM r.)) meghatározott bármely nemzetközi kategóriában folyamatosan hatályos vezetői engedéllyel, és nem minősül – a külön jogszabályban ((Lásd: 35/2000. (XI. 30.) BM r.)) foglaltak alapján – kezdő vezetőnek.
5. § (1) A pályaalkalmassági vizsgálat megkezdése előtt a gépjárművezetőnek igazolnia kell, hogy járművezetésre egészségi szempontból alkalmas.
(2) A pályaalkalmassági vizsgálat abban az esetben végezhető el, ha a gépjárművezető a külön jogszabályban ((Lásd: 1/1975. (II. 5.) KPM-BM egy. r. 4. §. (1) b)-c).)) meghatározott személyi állapotra vonatkozó követelményeknek megfelel.
6. § (1) A 3. § (1) bekezdésének a)-e) pontja alapján végzett pályaalkalmassági vizsgálat során a gépjárművezető alkalmatlannak kizárólag arra az alkalmassági kategóriára minősíthető, amelyre a pályaalkalmassági vizsgálatot kérte.
(2) ((Megállapította: 48/2009. (IX. 30.) KHEM r. 33. § (1).)) Amennyiben az (1) bekezdésben említett pályaalkalmassági vizsgálat eredményeként valószínűsíthető, hogy a gépjárművezető alacsonyabb alkalmassági kategóriában is alkalmatlan, a gépjárművezető rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálatát kell elrendelni.
(3) ((Megállapította: 48/2009. (IX. 30.) KHEM r. 33. § (1).)) A rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálaton a PÁV azt vizsgálja, hogy a gépjárművezető alkalmas-e gépjármű vezetésére, valamint azt, hogy a 3. § (4) bekezdésében foglaltakra figyelemmel melyik alkalmassági kategóriában alkalmas.
(4) ((Módosította: 97/2006. (XII. 28.) GKM r. 11. § (1) d).)) Az NKH Központi Hivatala és a rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálat során a PÁV gyakorlati vezetés közben is vizsgálhatja a gépjárművezetőt (a továbbiakban: vezetési próba). A vezetési próba a járművezetés gyakorlati oktatásának minősül, ezért a külön jogszabály ((Lásd: 1/1975. (II. 5.) KPM-BM egy. r.)) rendelkezéseit kell alkalmazni.
(5) Amennyiben a 2. § (3)-(6) bekezdésében meghatározott szervek által végzett pályaalkalmassági vizsgálat során a gépjárművezető egészségi alkalmatlanságának gyanúja merül fel, soron kívüli orvosi vizsgálatát kell kezdeményezniük.
7. § ((Módosította és a korábbi második mondatot hat. kiv. h.: 48/2009. (IX. 30.) KHEM r. 33. § (3).)) A PÁV a pályaalkalmassági minősítést a pályaalkalmassági vizsgálatot követő 15 napon belül közli a gépjárművezetővel és azzal, aki a gépjárművezető pályaalkalmassági vizsgálatát kezdeményezte.
8. § A PÁV – a 3. § (2) bekezdés a) pontja alapján megállapított alkalmas minősítést kivéve – a pályaalkalmassági vizsgálat során hozott jogerős határozatáról a külön jogszabályban ((Lásd: 1999. évi LXXXIV. tv.)) meghatározott nyilvántartót írásban értesíti.
9. § Amennyiben a gépjárművezetőt a pályaalkalmassági vizsgálaton a vizsgált kategóriában alkalmatlannak minősítették, újabb pályaalkalmassági vizsgálatát, azonos vagy magasabb kategóriában, a jogerős határozatban feltüntetett időpontot – amely nem haladhatja meg a határozat kiadását követő két évet – követően kérheti.
10. § (1) ((Megállapította: 97/2006. (XII. 28.) GKM r. 11. § (2), módosította: 48/2009. (IX. 30.) KHEM r. 33. § (2).)) A pályaalkalmassági vizsgálatért – a pályaalkalmassági vizsgálatot kezdeményezőnek – a 2. számú mellékletben meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. A díjat a kérelem benyújtásával egyidejűleg az NKH-nak a Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00289926-00000000 számú költségvetési előirányzat-felhasználási keretszámlájára kell igazoltan befizetni.
(2) Büntetőeljárásban, valamint szabálysértési eljárásban kezdeményezett pályaalkalmassági vizsgálat díját az eljárás költségeihez kell számítani.
(3) A befizetett díj az eljáró közlekedési hatóság bevétele. A díjak elszámolására és nyilvántartására a költségvetés alapján gazdálkodó szervek beszámolási és könyvvezetési kötelezettségére vonatkozó jogszabályi előírásokat kell alkalmazni.
(4) ((Módosította: 48/2009. (IX. 30.) KHEM r. 33. § (2).)) A jogorvoslati eljárásra az Itv. 32. §-ában foglaltakat kell alkalmazni azzal, hogy ahol az Itv. illetéket említ, az alatt e rendelet tekintetében igazgatási szolgáltatási díjat kell érteni.
(5) ((Beiktatta: 86/2005. (X. 21.) GKM r. 25. §.)) Az újrafelvételi eljárás díja megegyezik az első fokú eljárás díjával.
11. § (1) ((Módosította: 48/2009. (IX. 30.) KHEM r. 33. § (3).)) Ez a rendelet – a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel – 2004. július 1-jén lép hatályba.
(2) E rendelet 2. §-ának (6) bekezdése és a 3. §-a (4) bekezdése b) pontjának bc) alpontja 2005. január 1-jén lép hatályba.
(3) E rendelet 11. §-ának (9) és (10) bekezdése a rendelet kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.
(4) A rendelet hatálybalépése előtt megállapított
a) pályaalkalmassági minősítés – az „A” kiegészítő kategória kivételével – továbbra is érvényes,
b) rendkívüli pályaalkalmassági, illetve a soron kívüli orvosi vizsgálati kötelezettség továbbra is érvényes,
c) II. pályaalkalmassági minősítés fegyveres erők kezelésében lévő járművekre vonatkozó – külön jogszabály ((Lásd: 22/1992. (XI. 25.) KHVM-HM-BM egy. r. 3. §. (1) a).)) szerinti – korlátozása hatályát veszti, ha a gépjárművezető legalább két éve folyamatosan érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik és nem minősül kezdő vezetőnek.
(5) A pályaalkalmassági minősítés az alábbi okmányokkal igazolható:
a) ((Módosította: 97/2006. (XII. 28.) GKM r. 11. § (1) f).)) PÁV vagy az NKH Központi Hivatalának határozata,
b) vezetői engedély erre vonatkozó bejegyzése,
c) ((Módosította: 76/2012. (XII. 22.) NFM r. 12. § b).)) fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalának szervezeti egységeként működő okmányiroda által kiállított, a megszerzett PÁV minősítés igazolását tartalmazó okirat.
(6) A pályaalkalmassági vizsgálat során, e rendelet hatálybalépését megelőzően szerzett pályaalkalmassági minősítés a vezetői engedélybe történt – az alábbiakban felsorolt – bejegyzések valamelyikével is igazolható:
a) I. pályaalkalmassági kategóriának felel meg:
aa) 1970. január 1-je előtti „C” kategóriás vezetői engedély,
ab) 1978. április 1-je előtti gépjárművezetői állás vállalására jogosító vezetői engedély,
ac) 1969. július 1-je és 1978. április 1-je között kiadott gépjárműkezelői bizonyítvány,
ad) I. pályaalkalmassági kategória megszerzését igazoló PÁV határozat;
b) II. pályaalkalmassági kategóriának felel meg:
ba) 1978. április 1-je és 1988. december 31-e közötti „D” kategóriás vezetői engedély,
bb) II. pályaalkalmassági kategória megszerzését igazoló PÁV határozat;
c) III. pályaalkalmassági kategóriának felel meg:
ca) az 1978. április 1-je után kiadott gépjárműkezelői bizonyítvány,
cb) III. pályaalkalmassági kategória megszerzését igazoló PÁV határozat.
(7)-(8) ((Hat. kiv. h.: 118/2008. (V. 8.) Korm. r. 10. § 173.))
(9)-(10) ((Hat. kiv. h.: 24/2005. (IV. 21.) GKM r. 39. § (2).))