Fire Box Kft.

Munkavédelem, Tűzvédelem és Környezetvédelem

Firebox / Hírek / Műanyagmentes július
Műanyagmentes július

 

A közösségi médiában született a ” Ne használjunk műanyagot júliusban!” címmel létrejött kezdeményezés, amelyet a lassan lebomló műanyagok pusztító környezetkárosítása miatt hoztak létre a résztvevők.

Az egyszerhasználatos műanyagok száműzése egy egész hónapra – vagy életre – fontos ügy lenne, hiszen évente világszinten mintegy 300 millió tonna műanyagot termelünk.

Ráadásul a keletkezett mennyiség legalább felét csak órákig, napokig használunk, de nem lebomló anyag révén mégis több száz évig a Földön maradnak. Ennek nagy része, 8 millió tonna szemét az óceánokba, tengerekbe kerül, okozva ezzel a tengeri élőlények, madarak pusztulását.

A Műanyagmentes július megmozdulás résztvevői egy teljes hónapon át nemet mondanak az egyszerhasználatos műanyagokra, hogy felhívják a figyelmet a mértéktelen műanyagfelhasználás veszélyeire, és irányt mutassanak arra vonatkozóan, hogyan iktassuk ki életünkből őket teljesen.

Azok, akik tenni akarnak a környezetért, már pár apró lépéssel fejest ugorhatnak a kezdeményezésbe:

Figyeljünk arra, hogy mit és miben veszünk!

A műanyagmentességet a bevásárlásnál is tartsuk szem előtt. Ahol csak lehet, kerüljük a műanyag csomagolásokat, zacskókat, celofánt, helyette pedig válasszunk vászon szatyrot.

-Vászontáska, bögre, üvegszívószál

Ha munkába, iskolába megyünk, érdemes mindig magunkkal vinni egy fenntartható anyagból készült ételhordót, termoszt, így a kávézókban saját kulacsunkba kérhetjük italunkat.

Egyik napról a másikra nem lehet teljesen műanyagmentessé válni, de első lépésként elég, ha a TOP 4-est mellőzzük: vagyis legalább egy hónapra kizárjuk az életünkből a műanyagból készült zacskókat, flakonokat, szívószálakat és a kávés poharakat.

További környezetvédelmi kérdés esetén látogasson el weboldalunkra, vagy keressen elérhetőségeink egyikén:

http://www.firebox.hu/…/kornyezetvedelmi-bejelen…/index.html

Telefon: +36 27 /501-175
Fax: +36 27 /501-186
E-mail: firebox@firebox.hu
Web: http://www.firebox.hu

Országos lefedettség


Fire Box Kft.
2600 Vác, Avar utca 5.
+36 27/501-175
firebox@firebox.hu
©2016

Bisnode tanusitvany